Mae
  1. Üljünk le seizába a shomen felé, majd kezdjük el kihúzni a kardot. A kezek kört írnak le, a jobb kéz elölről hátra, a bal kéz hátulról előre, közben a térdek lassan összezárnak. Egyenes testtartásban, hátrafeszített vállakkal emelkedjünk föl, és folyamatosan húzzuk ki a kardot. A nuki uchi vágás közben a jobb kart tartsuk kissé behajlítva, ne legyen teljesen kinyújtva, és ne nyújtsuk túl a jobb csuklót sem. Nagy körív mentén vágjunk, a jobb láb egyenesen az ellenfél felé mozduljon, kissé előzze meg a vágást. A mozgás sorrendje: asi…kosi…te (láb…derék…kard). A kard vízszintesen álljon, a vágóél laposan oldalt, kissé a jobb váll magassága alatt. Minden mozgás a harából induljon, ez olyan érzéssel jár, mintha a hara előre mozdulna.

  2. A furikaburi során a bal kéznek kereszteznie kell a test középvonalát, és meg kell ragadnia a markolatot. A harát előre kell nyomni, miközben a jobb lábat egyenesen előre csúsztatjuk. Furikaburi közben a kard a vízszintestől lefelé bármilyen helyzetben lehet a fej mögött, egészen addig, hogy érinti a talajt. A tekintetünket továbbra is az ellenfélre szegezzük.

  3. A kirioroshi nagy körív mentén viszi végig a kardot. Ne feledjük a dzso-ha-kjut (lassú-közepes-gyors), és figyeljünk rá, hogy a gyors (erős) szakasz az ellenfél fejének tetejénél kezdődik. Vágjuk keresztül az ellenfelet, majd húzzuk magunk felé a kardot (hikigiri) úgy, hogy a markolat vége (tsuka kashira) a testünkhöz közel álljon meg. Harából vágjunk, ezzel az érzéssel “guuuuutttttt!”

  4. Vérlecsapás (o chiburui) közben nyomjuk előre a harát. Amikor a kard megáll, húzzuk a bal lábunkat a jobb mellé. Chiburui közben a jobb kezünknek a karddal együtt el kell haladnia az arcunk előtt. A térdünket tartsuk kissé behajlítva, a felsőtestünk maradjon egyenes.

  5. Vigyük hátra a jobb lábunkat (kezdők a stabilitás érdekében széles állásba), és tartsuk a fejünket ugyanazon a szinten. A kardot nagy köríves mozdulattal tegyük el (noto), úgy, hogy a penge a bal váll és könyök között érkezzen vissza. Amikor a kard már félig a hüvelyben van, ereszkedjünk jobb térdre. Fejezzük be lassan a notót, álljunk föl, tartsuk fenn az éber figyelmet, majd csúsztassuk a jobb kezünket a markolat végéig. Itt váltsunk fogásirányt, tartsuk így a jobb kezünket egy pillanatig, majd engedjük le a jobb oldalunk mellé.

  6. Bal lábbal kezdve, lépjünk vissza a kiindulási helyünkre.

  7. A tekintet visszatér a vízszintes irányba.

This content has been restricted to logged in users only. Please login to view this content.

This content has been restricted to logged in users only. Please login to view this content.

This content has been restricted to logged in users only. Please login to view this content.

This content has been restricted to logged in users only. Please login to view this content.

This content has been restricted to logged in users only. Please login to view this content.

Kedves Harcostársak,

A jelenlegi egészségügyi helyzetre való tekintettel, figyelembe véve az eddigi ismereteinket Mihalik Hunor Sensei az SHNK Alapítvány Alapítója és az Alapítvány Kuratórium tagjai úgy döntöttek, hogy a tavaszi SHNK edzőtábort elhalasztják. Ennek későbbi megtartásáról és időpontjáról értesíteni fogunk Titeket az Alapítvány honlapján https://szamurajkardvivas.hu és egyéb információs csatornákon is.

Addig is kérlek benneteket, hogy az ajánlott egészségügyi és egyéb szabályokat tartsátok be, vigyázzatok magatokra és egymásra is!

Gambatte,

Rabnecz Gyula

SHNK Alapítvány Kuratóriumának elnöke