Furikarubi
Bal lábbal előre lépünk, legföljebb a jobb lábig, de semmiképpen sem a jobb láb elé. Az elgondolás ugyanaz, mint kendóban: készen kell állnunk arra, hogy bármikor gyorsan előre tudjunk lépni a jobb lábunkkal.
- A jobb kéz és a csukló befelé, balra hajlik, azután a könyök hajlik be, így az egész jobb kar és a kard balra mozog. A jobb könyök nem süllyedhet le. A kensen (a kard hegye) a bal fül mellett hátrafelé mozog, azután a fej fölé, ahonnét a vágás indul. A kard furikaburi közben csak kevéssel van a fejtető fölött. Nagy körkörös mozgás, amely előkészíti a fej fölül induló vágást. A tsuka (a kard markolata) csak kissé megy át a testközépvonal bal oldalára, amikor a bal kéz keresztirányú mozgással megragadja a markolatot, a test középvonalától kissé jobbra, és a fej fölé emeli. Ezzel egyidejűleg a kard élét fölfelé fordítjuk a jobb csukló behajlításával. A kardot és a kard élét egyenesen fölfelé kell mozgatnunk ahhoz, hogy a fej fölül egyenesen vághassunk előre. A furikaburi és az azt követő vágás, a kirioroshi egyetlen mozdulat, a két mozgáselem között nincs megállás.
- A hara folyamatosan mozog előre kirioroshi közben, (a fej NEM!). A mozgás nem túl gyors, inkább nyomást gyakorol az ellenfélre. Kezdők esetében a kard jóval a fej mögé kerül. Ez elősegíti a hara helyes használatát. Később, a gyakorló fejlődésével összhangban a kard a fej mögött már csak enyhén esik a vízszintes alá.