A technika “íze”

(Yuriko Terao, japán-angol fordító megjegyzése: Az eredeti japán nyelvű írásban ‘aji’ szerepel. Étellel kapcsolatban ízt jelent, pl.: aji ga yoi = jó íze van. Átvitt értelemben is használjuk, ezért nem találom a megfelelő angol fordítását.)
Kitartó, kemény gyakorlás árán eljuthatunk arra a szintre, amikor az összes technikát helyesen és könnyedén végezzük. Legalább harminc év munkája kell ahhoz, hogy elérjük ezt a szintet. Ám még ekkor sem fogjuk egyformán végezni a technikákat, mert mindenki más, vannak öregek és fiatalok, magas és alacsony emberek, kövérek és soványak, erősek és gyöngék.
Még ha mindenki arra törekszik is, hogy minden technikát ugyanúgy végezzen, egyébként nagyon helyesen; a végrehajtás egyénenként különböző lesz. A technika lehet nagyon pontos, de kissé más lesz: természetes és szép, kellően magabiztos és higgadt. Senkinek nem lehet kifogása egy ilyen technika ellen. Ez a technika “íze”.
Azt akarom, hogy eljuss erre a szintre.

Iwata Norikazu
2002. június 14.
(Japánból angolra fordította Yuriko Terao,
angolból magyarra fordította: Demeczky Jenő)

Bármennyire is szeretném, nem tudom befejezni a technika “ízéről” szóló írásomat. Még többet kell mondanom róla.

A nemrég elhunyt színésznő, Kiyokawa Nijiko mondta: „Öt évig kell türelemmel várnunk. Lehet, hogy három éves türelmes várakozás után úgy érezzük, már mindent értünk, de még további két évre van szükségünk. Ez a további két év türelem nagyon fontos.”

Szavai az iaido-ra is érvényesek. Ha öt éven át, minden nap nagyon keményen gyakoroljuk, akkor sem tudjuk jól megtanulni a technikát. Kemény, naponkénti gyakorlással is nagyjából tíz év kell ahhoz, hogy helyes és könnyed legyen a technikánk

Oe mester technikájának jelentőségét 43 éves koromban ismertem föl. Vasárnaponként Kochi és Kagawa között ingáztam. Négy tanár egyetlen tanítványa voltam. Nagyon nagy szerencsém volt, hogy ilyen nagyszerű tanárok tanítottak. Mai szemmel nézve akkori iaido-mat, látom, hogy nem volt több, mint pontos másolás. Mori Shigeki mester arra tanított, hogy ne fizikai erőt használjak, hanem a tanden erejét, de nekem három évembe telt, amíg eljutottam odáig.

Végül is húsz évembe került, mire kellően magabiztos lettem az iaido technikájában. A második tíz évben jegyzeteket készítettem az egyes gyakorlatok főbb pontjairól. Később összegyűjtöttem ezeket a jegyzeteket egy kötetbe, ez lett a Vörös Könyv.

Ötször írtam újra a Vörös Könyvet. Csak rövid magyarázatát adtam benne Oe mester 45 technikájának. Nem tudtam kellően megvilágítani az egyes technikák különleges vonásait és részleteit. A Vörös Könyv felületes. Abban az időben nem gondoltam az iaido “ízére”. Oe mester iaidojának tanulására összpontosítottam. Csak kevéssé próbáltam elmélyülni Oe mester iaidojában. Akkor kezdtem tanulmányozni, amikor ötödik danos tanár (renshi) lettem. A hatodik és hetedik dan elérése közben írtam a Vörös Könyvet. A hetedik dant követő évek végén fejeztem be. Azután nyolc danos lettem, és tíz évvel később megkaptam a tudós (hanshi) fokozatot

Olyan keményen gyakoroltam, ahogy csak a munkám engedte, de ha most visszagondolok arra az időre, be kell látnom, hogy soha nem jutott eszembe az iado “íze”. Hetven éves korom után kezdtem fölfedezni a helyes hagyomány jelentőségét, és hálás szívvel gondoltam tanáraimra. Egyre erősebbé vált bennem ez az érzés, amint ráeszméltem, hogy a milyen mély és nehéz a régi iskola (koryu) tanítása.

Japán minden részéből jöttek a tanítványjelöltek, és arra kértek, hogy tanítsam őket. Fölismertem Oe mester iaidojának jelentőségét, ezért nagyon pontosan tanítottam. Már elmúltam 70 éves, amikor lehetőségem nyílt, hogy az iaidoról vallott nézeteimet nyilvánosságra hozzam a Kendo Nippon (a legnépszerűbb japán kendós folyóirat) hasábjain. Ekkor kezdtem el gondolkodni a technika “ízéről”, egyelőre csak elvontan.

A technika “ízéről” akkor kezdtem el gondolkodni, amikor régi, nagy iaidó tanítókat láttam a kiotói bemutató versenyen (taikai) vagy más, helyi bemutató versenyeken. Felejthetetlen élmény volt számomra a régi nagy tanítók bemutatója a kiotói bemutató versenyen.

# Kasima mester (Kamikage Ryu Soke). Kendóban is kiváló volt.
# Kimura Sanzo mester (A Kumamoto megyei Hoki Ryu család feje.)
# Okada Morihiro mester (Shinden Ryu). Iaido tudós (hanshi). Nagyszerű kendó tanár is volt.
# Suzuki Yosuke mester. Okada mester tanítványa volt, nálam egy évvel idősebb. Ő volt az összjapán bemutató verseny bajnoka.
# Hashimoto Masatake mester. A tokiói egyetemen végzett, Mori Shigeki mester tanítványa.
# Kono Hyakuren mester. Könyvei hatására sokan lettek nagyszerű iaido tanítvánnyá. A mai iaido közösség jótevője, ő hozta létre Oszakában az Eishin Ryu iskolát. Ő volt az iskola 20. nagymestere.
# Sano Shigenori mester. Kanagawa megyéből származott, csodálatos volt a notoja. Egyetlen mozdulattal juttatta a kard hegyét (kissaki) a kardtok szájába (koiguchi). Valóban csodálatra méltó mozdulattal tette el a kardot, az ő notója volt Japánban a legjobb.
# Nomura Yokichi mester. Katona volt Kochi megye ezredében. Tanult Yamanochi Hoke mestertől, Hokiyama Namio mestertől, Hukui Harumasa mestertől, és Oe mestertől.
# Nakayama Hakudo mester.
# Hashimoto Tojo mester. Hakudo mester tanítványa volt.
# Ueshiba Morihei mester (az Aiki Jutsu alapítója).

Nagy szerencsém volt, hogy ilyen kiváló mesterek bemutatóját láthattam. Mindegyikük példája megerősített a saját utamon. Technikájuk “íze” mély nyomot hagyott bennem.

Minden ételnek van íze. Egyeseknek jó, másoknak rossz íze van. Az ételek ízét a szájunkban érzékeljük. A technika “ízét” elménk mélye őrzi, ha méltányoljuk, és megvalósítjuk a saját gyakorlatunkban. Az ételt megrágjuk, és nyelvünkkel érzékeljük az ízét, ám a technika “ízéhez” nagyon nehéz út vezet.

Saját iaidonk szintjétől függően változik értékelésünk is. Akik nem értenek egy technikát, azok értékelni sem tudják. Akik kiváló bemutatót tartanak, helyesen gyakorolják a hagyományos technikát, magabiztosak és higgadtak, azok értékelni is tudják mások bemutatóját. Úgy gondolom, hogy csak azok tudnak életszerű bemutatót tartani, és másokat helyesen értékelni, akiknek minden technikája magabiztos és higgadt.

Amikor a régi iskola (koryu) gyakorlatait végezzük, gondolnunk kell az ellenfelekre. Jól kell ismernünk az ellenfeleket, tudnunk kell, hogy mire vagyunk képesek, és mire képes az ellenfél. Meg kell ítélnünk az ellenfél képességeit, és ismernünk kell a sajátunkat. Saját képességeink, felül kell, hogy múlják ellenfeleinkét. Akkor magabiztosak és higgadtak lehetünk, és “íze” lesz a bemutatónknak.

Három feltétele van annak, hogy a technikánknak “íze” legyen.
# Hagyományos technika.
# Hosszú, kemény gyakorlás után a technikánk olyan lesz, amilyennek szeretnénk, a sajátunkká válik.
# Magabiztosan és higgadtan tudunk bemutatót tartani.

Amikor elérjük ezt a szintet, a technikánk kissé megváltozik, aszerint, hogy miként gondolkodunk róla. Még ha azonos módon akarjuk is végrehajtani az egyes technikákat, különbözők lesznek.

Különféleképpen gondolkodunk az ellenfelekről. Az ellenfelek minden egyes mozdulatáról és a saját mozdulatainkról is másként gondolkodunk. Ezért nagyon nehéz azt mondani, hogy technikáink “különbözősége” jó vagy rossz. Kérdés, hogy a különbség teljesen természetes-e, vagy a saját stílusunkhoz tartozik. Nakayama Hakudo mester Hosokawa Masayoshi mestertől tanult, mégis megváltoztatta a Shoden Ukenagashi és a Chuden Oroshi formagyakorlatot. Más régi iskolák tanításait és formagyakorlatait is alaposan tanulmányozta. Nagyon keményen gyakorolt. Hatalmas erőfeszítéseket tett más területeken is. Amikor ezekre a nagyszerű erőfeszítésekre gondolok, úgy érzem, hogy eszményeit saját tapasztalatai alapján iaidójában is kifejezte valamelyest. Ez a változtatás az ő saját “íze”.

Kérlek, tedd meg mindazt, ami tőled telik, akkor meg fogod érteni a technika “ízét”.

***

Megkérdeztem Iwata nagymestert a Vörös Könyvről.
Juriko: Valóban azt gondolja, hogy a Vörös Könyv felületes?
Iwata: Igen, csupán magyarázatokat tartalmaz az egyes technikákról.
Juriko: De hát mégis csak ötször újraírta, ugye?
Iwata: Igen, mert arra törekedtem, hogy megmagyarázzam a technikákat. A Vörös Könyv kéziratát elküldtem Yamamoto Takuji mesternek. Örült neki, és továbbküldte a kéziratot néhány iaidokának. Mori Shigeki mester is örült neki. Ő maga is könyvet akart írni az iaidoról, de végül is nem írta meg.

Röviden vázolom Iwata nagymester történetét. Kochiban tanult 43 és 48 éves kora között. Amikor 44-45 éves volt, elkezdett jegyzeteket készíteni. Kochi után öt vagy hat évig tanult Mori mestertől Macuyama városában. Ekkor jött meg az önbizalma, 65 éves kora körül. Hetven éves volt, amikor megjelent a Vörös Könyv. Hetven éves is elmúlt, amikor elkezdett gondolkodni a technika “ízéről”.

Yuriko Terao